Adatkezelési tájékoztató
- ADATVÉDELEM
- Az adatkezelés célja és fogalma
A Játékos beleegyezik abba (kifejezett hozzájárulását adja ahhoz), hogy a jelen Játékszabályzattal bekért, a Játék során általa megadott személyes adatait a Szervező/és a Szervező nevében a Lebonyolító a Játék lebonyolítása érdekében a
- Pályázat érvényessége,
- Nyertesek azonosítása,
- Kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás,
- Nyeremények feladása/átadása céljából kezelje.
Az adatkezelés további célja a Játékosok Pályázatának azonosítása a sorsolás során.
Bármely Játékos e-mail címének, valamint a regisztráció során megadott egyéb adatainak (pl. név, cím, telefonszám stb.) megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről, ill. az általa megadott adatok felhasználásával kizárólag ő veszi igénybe a szolgáltatást.
A Játékos abban az esetben vehet részt a Játékban, ha az adatkezeléshez megadja a kifejezett, egyértelmű és határozott hozzájárulását, amit a Pályázat regisztrációs folyamata során egy ún. checkbox, azaz jelölőnégyzet kipipálásával tehet meg.
E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen és/vagy adatokkal történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Játékost terheli, aki az e-mail címet regisztrálta és az adatokat megadta.
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a Személyes adatokon végzett bármely művelet, vagy a műveletek összessége, így különösen a Személyes adatok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tagolása, tárolása, átalakítása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, betekintése, közlése, továbbítása, terjesztése vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, korlátozása, törlése és megsemmisítése.
- Az adatkezelés jogalapja
A Játékban való részvétellel, a Nyeremény átadásával és a nyilvánosság erről való tájékoztatásával kapcsolatos adatkezelés jogalapja az EU 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendeletének („GDPR”) 6. cikk (1) bekezdés b) pontja – a nyereményjátékban való részvételre irányuló szerződés megkötése és teljesítése, amelyben a Játékos az egyik fél.
A megadott adatok valóságtartalmáért a Játékost felelősség terheli. A hiányos, téves, továbbá valótlan adatszolgáltatás a Játékból való kizárást vonja maga után.
- Az adatkezelésre jogosult személyek és az adatok megismerésére jogosult személyek köre
A személyes adatok megismerésére az Adatkezelő és az Adatkezelő nevében az Adatfeldolgozó a hatályos jogszabályok szerint jogosultak. Az adatok feldolgozását az Adatkezelő megbízásából eljáró adatfeldolgozó, illetőleg al-adatfeldolgozói végzik.
Adatfeldolgozásra jogosult a Lebonyolító és annak megbízásából a regisztrációs felületet biztosító JACOBS DOUWE EGBERTS HU Zrt. a Lebonyolító informatikai szolgáltatója, a sorsolásokat hitelesítő közjegyző és a nyereményt kézbesítő futárcég. Az adatok megismerésére a Szervezőnek, továbbá a feladataik ellátásához szükséges mértékben a Lebonyolítónak, Közjegyző, annak, valamint a regisztrációs felületet biztosító JACOBS DOUWE EGBERTS HU Zrt.-nek, a Lebonyolító informatikai szolgáltatójának, a nyereményt kézbesítő futárcégnek, illetve a Játék lebonyolításáért felelős munkavállalói jogosultak.
Adatkezelő: aki az Adatkezelés céljait és eszközeit – önállóan vagy másokkal együtt – meghatározza. A jelen szabályzatban hivatkozott Szolgáltatások esetében Adatkezelőnek minősül:
- Adatkezelő: JACOBS DOUWE EGBERTS HU Zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50., cégjegyzékszám: 01-10-041570; adószám: 10504897-2-44)
Adatfeldolgozó:
Az adatok feldolgozását a Szervező megbízásából jelen szabályzatban hivatkozott Játék esetében a következő adatfeldolgozó és a megbízásából eljáró al-adatfeldolgozók végzik: Lebonyolító (Maxxon Reklám Kft.), Közjegyző (Dr. Kuti Szilvia), valamint a megbízott nyereménykézbesítő futárcég (Express One Hungary Kft. és Magyar Posta Zrt.), mint a Lebonyolító al-adatfeldolgozói.
- Adatfeldolgozó által kezelt adatok köre
Az Adatfeldolgozó és al-adatfeldolgozói által kezelt adatok köre:
Név (vezeték- és keresztnév) |
pályázat beküldése/regisztráció + azonosítás + nyertes kihirdetése |
E-mail cím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
Lakcím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás + nyertes kihirdetése |
Telefonszám (opcionálisan) |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
AP kód |
pályázat beküldése/regisztráció |
A regisztrációs felületet biztosító JACOBS DOUWE EGBERTS HU Zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50. által kezelt adatok köre:
Név (vezeték- és keresztnév) |
pályázat beküldése/regisztráció+ nyertes kihirdetése |
E-mail cím |
pályázat beküldése/regisztráció |
Lakcím |
pályázat beküldése/regisztráció |
Telefonszám (opcionálisan) |
pályázat beküldése/regisztráció |
AP szám |
pályázat beküldése/regisztráció |
Az Adatfeldolgozó informatikai szolgáltatója - a HUNET Kft. (1123 Budapest, Győri út 2/C 2. em. 6. ajtó) - által kezelt adatok köre:
Név (vezeték- és keresztnév) |
pályázat beküldése/regisztráció + azonosítás + nyertes kihirdetése |
E-mail cím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
Lakcím |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás + nyertes kihirdetése |
Telefonszám (opcionálisan) |
pályázat beküldése/regisztráció kapcsolattartás |
IP cím AP szám |
azonosítás pályázat beküldése/regisztráció |
Megbízott sorsolást tanúsító Közjegyző Dr. Kuti Szilvia (1052 Bp. Szervita tér 5. 1/1., adószám: 27127751-1-41)
Név (vezeték- és keresztnév) |
azonosítás |
E-mail cím |
azonosítás |
AP kód |
azonosítás |
Megbízott nyereménykézbesítő futárcég: Express One Hungary Kft. (1239 Bp., Európa u. 12.), és Magyar Posta Zrt. (1138 Bp., Dunavirág utca 2-6.)
Név (vezeték-, és keresztnév) |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
E-mail cím |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
Lakcím |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
Telefonszám (opcionálisan) |
azonosítás + nyeremény kézbesítés |
- Adatkezelő által kezelt adatok köre
Kezelt adatok köre és célja:
Nyertes Név (vezeték-, és keresztnév) |
azonosítás + nyeremény átadása |
Nyertes e-mail cím |
kapcsolattartás |
Nyertes lakcím |
kapcsolattartás |
Nyertes telefonszám (opcionálisan) |
kapcsolattartás |
AP szám |
pályázat beküldése/regisztráció |
- Az adatkezelés és feldolgozás elvei és módja
- Az Adatfeldolgozók a Személyes adatokat a jóhiszeműség, a tisztesség és az átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően az Adatkezelő nevében kezelik.
- A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelő az érintett Játékos hozzájárulása alapján, a vonatkozó hatályos jogszabályok teljes körű betartása mellett, kizárólag célhoz kötötten használja fel.
- Az Adatfeldolgozók a Személyes adatokat csak a jelen Szabályzatban, ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezelik. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az Adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.
Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat az Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a Játékost tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.
- Adatkezelő és az Adatfeldolgozó a megadott Személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.
- Az Adatfeldolgozó az általa kezelt Személyes adatokat a jelen Szabályzatban meghatározott címzetteken kívül harmadik félnek át nem adja.
A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az érintett Játékos beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhat, ez által nem minősül Adatkezelésnek, sem adattovábbításnak.
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelő nevében bizonyos, jogszabályok által nem tiltott esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni-, illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelő érdekeinek sérelme, a Szolgáltatások biztosításának veszélyeztetése stb. – a törvény által feljogosított harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszik az érintett Játékos elérhető Személyes adatait.
- Az Adatfeldolgozó az Adatkezelő nevében általa kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról, ill. törléséről az érintett Játékost, továbbá mindazokat értesítik, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
- Az Adatfeldolgozó gondoskodik a Személyes adatok biztonságáról, megteszik azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítják azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását, jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, akik részére Személyes adatokat továbbít.
- Az adatkezelés időtartama
A játékos személyes adatait a játékban való részvétele időtartamára őrizzük meg. A panaszkezelés esetén a 1997. évi CLV. törvény 17/A. §-a szerint a panasszal kapcsolatos adatokat és panaszról felvett jegyzőkönyvet az Adatkezelő három évig köteles megőrizni. A Nyertesek számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §-ban meghatározott adataira a jogszabály értelmében nyolc évig terjedő megőrzési idő vonatkozik.
A nyertes játékos nevét a nyereményjáték lezárultát követő 70 napig őrizzük meg.
Az adatok a nyeremények kiadásával kapcsolatos könyvelést alátámasztó iratok részét képezik.
- Jogellenes, megtévesztő Személyes adat használata esetén, vagy a Játékos által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelő jogosult a Játékos regisztrációjának megszűnésével egyidejűleg Személyes adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor – bűncselekmény gyanúja, vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén – jogosult a Személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára megőrizni.
- A Játékosok, mint érintettek adatvédelmi jogai
A Játékosok jogainak biztosítására vonatkozó intézkedések
- Amennyiben a Játékos a 12.9. pontban meghatározott igények tárgyában kéréssel fordul a Szervezőhöz vagy a Lebonyolítóhoz úgy a Szervező indokolatlan késedelem nélkül megteszi a szükséges intézkedéseket, és legkésőbb az igény kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja őt a megtett intézkedésekről, vagy arról, hogy az igény mely okból nem volt teljesíthető.
Előfordulhat, hogy az igény összetettsége vagy a kérelmek száma miatt a határidő meghosszabbítása válik szükségessé, mely esetben a határidő legfeljebb további két hónappal meghosszabbítható.
Ha a Játékos igényét elektronikus úton nyújtotta be az Szervezőhöz, úgy a válaszadás is elektronikus úton történik, kivéve, amennyiben erre vonatkozóan a Játékban résztvevő Játékos másképpen rendelkezett.
- Játékos ingyenesen, indokolás nélkül, bármikor kérheti az adatai törlését („elfeledtetéshez való jog”) vagy azok kezelésének korlátozását, közvetlenül a Lebonyolító adatfeldolgozónak e-mailben az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címen, vagy postai levél útján a 2120 Dunakeszi, Pf. 125. címen. Adatkezelő a törlési kérelem kézhezvételét követően haladéktalanul gondoskodik az adatkezelés megszüntetéséről és erre utasítja az Adatfeldolgozót is és törlik a Játékost a nyilvántartásukból. Játékos tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmére a Játék érvényes időtartamának befejezése előtt következik be személyes adatai kezelésének korlátozása vagy törlése, a Játékosnak a Játékban való részvétele - a nyereményre való jogosultságával együtt - megszűnik.
A Játékos tudomásul veszi, hogy a Játékból való kizáráshoz vezet, ha a Játék lebonyolításához szükséges adatok törlését a nyeremények átadása előtt kérelmezi. Amennyiben a Játékos megkeresését közvetlenül az Adatfeldolgozónak küldi meg, az Adatfeldolgozó azt haladéktalanul továbbítja az Adatkezelőnek.
- A Játékos Személyes adatai kezeléséről bármikor írásban, közvetlenül a Lebonyolító Adatfeldolgozónak küldött levélben az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címen tájékoztatást kérhet. A levélben küldött tájékoztatáskérést az Adatkezelő akkor tekinti hitelesnek, ha a megküldött kérelem alapján a Játékos egyértelműen beazonosítható.
Az e-mailben küldött tájékoztatáskérést az Adatkezelő csak akkor tekinti hitelesnek, ha azt a Játékos pályázati regisztrált e-mail címéről küldi, ez azonban nem zárja ki, hogy az Adatkezelő a tájékoztatás megadása előtt a Játékost más módon is beazonosítsa.
A tájékoztatáskérés kiterjedhet a Játékosnak az Adatkezelő által kezelt adataira, azok forrására, az Adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az esetleges Adatfeldolgozó nevére és címére, az Adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre, valamint a Személyes adatainak továbbítása esetén arra, hogy kik és milyen célból kapták vagy kapják meg Játékos adatait. Amennyiben a Játékos megkeresését közvetlenül az Adatfeldolgozónak küldi meg, az Adatfeldolgozó azt haladéktalanul továbbítja az Adatkezelőnek.
- A Játékos kérheti az Adatkezelő által kezelt Személyes adatainak helyesbítését vagy módosítását. Figyelembe véve az Adatkezelés célját, a Játékos kérheti a hiányos Személyes adatok kiegészítését. A Játékos által az adott Szolgáltatáshoz kapcsolódóan megadott Személyes adatok a Szolgáltatások beléptető rendszerének beállításainál, illetve az egyes Szolgáltatásokhoz tartozó profil oldalakon módosíthatók. Személyes adat módosítására irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatóak helyre. A Játékos kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha a Játékos vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha a Játékos vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
- A Játékos kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de a Játékos ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását. A Játékos továbbá akkor is kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de a Játékos igényli azok Adatkezelő általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.
- A Játékos tiltakozhat Személyes adatainak kezelése ellen, (i) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges; (ii) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (iii) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
A Játékos tiltakozhat továbbá személyes adatainak kezelése ellen, amennyiben az adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, ideértve a profilalkotást is. Ebben az esetben a személyes adatok ebből a célból nem kezelhetőek tovább.
Az Adatkezelő a Játékos tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálja és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítja, az Adatkezelést megszünteti és a kezelt Személyes adatokat zárolja, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.
- A Játékos jogosult arra, hogy az adatok kiadását kérje (adathordozhatóság) széles körben használt, géppel olvasható formátumban, illetve kérésére az adatok közvetlenül továbbításra kerülnek a Játékos által megjelölt adatkezelő részére, amennyiben ennek technológiai feltételei fennállnak.
- Adatfeldolgozás
- Az Adatkezelő tevékenysége ellátásához a jelen Tájékoztatóban fentebb nevesített Adatfeldolgozókat veszi igénybe.
- Az Adatfeldolgozó önálló döntést nem hoznak, kizárólag az Adatkezelővel kötött szerződés és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni.
- Az Adatkezelő jogosult ellenőrizni az Adatfeldolgozó munkáját.
- Az Adatfeldolgozó jelen Szabályzatban rögzítetteken túlmenően további adatfeldolgozó igénybevételére csak az Adatkezelő hozzájárulásával jogosultak.
- Adattovábbítási lehetőség
Jelen Játékban beküldött Pályázatokkal kapcsolatban nincs adattovábbítás.
- Egyéb rendelkezések
Az Adatkezelő kötelezi magát arra, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását.
Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse. A kezelt adatokat kizárólag Adatkezelő érintett alkalmazottai ismerhetik meg, és a szerződés teljesítésében részt vevő Adatfeldolgozók a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben; azokat harmadik, az adat megismerésére jogosultsággal nem rendelkező személynek nem adják át.
Adatkezelő megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok véletlenül se sérüljenek, illetve semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást Adatkezelő az adatkezelési tevékenységben részt vevő munkavállalói részére is előírja.
A Játékos elismeri és elfogadja, hogy személyes adatainak a Weboldalon való megadása esetén – annak ellenére, hogy az Adatkezelő az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférésnek vagy azok kifürkészésének megelőzésére korszerű biztonsági eszközökkel rendelkezik –, az adatok védelme teljes mértékben az Interneten nem garantálható. Jogosulatlan hozzáférés vagy adatmegismerés Adatkezelő erőfeszítései ellenére történő bekövetkezése esetén az Adatkezelő nem felelős ilyen jellegű adatmegszerzésért vagy jogosulatlan hozzáférésért vagy a Játékosnál ezen okokból kifolyólag keletkezett bármilyen kárért.
Adatkezelő semmilyen körülmények között nem gyűjt különleges adatokat, azaz olyan adatokat, amelyek faji eredetre, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, politikai véleményre vagy pártállásra, vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, érdek-képviseleti szervezeti tagságra, egészségi állapotra, kóros szenvedélyre, szexuális életre, valamint büntetett előéletre vonatkoznak.
Azok, akik a Játékban Pályázattal részt vesznek, tudomásul veszik és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy
- nyertesség esetén nevüket és lakhelyüket (település megjelölésével) a Lebonyolító minden további feltétel és ellenérték nélkül, kizárólag a Játékkal kapcsolatosan nyilvánosságra hozza a nyereményjáték weboldalán.
- részvételükkel minden tekintetben, kifejezetten elfogadják a Játékszabályzat minden rendelkezését minden változtatás és eltérés nélkül.
13.14. Az Adatkezelési tájékoztató módosítása
Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntéssel bármikor módosítsa. A módosítás a Játékossal szemben akkor válik hatályossá, ha a Játékos a következő belépéssel elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, ezen túlmenően az egyes Játékosok beleegyezésének kikérésére nincs szükség.
13.15. Jogorvoslati lehetőségek az adatkezeléssel kapcsolatban
A Játékosok bármikor tájékoztatást kérhetnek a személyes adataik kezeléséről, amelyet az Adatkezelő csak a GDPR és az Infotv. szerinti kivételes esetekben tagadhat meg. A tájékoztatás megtagadása esetén az Adatkezelő írásban közli, hogy a felvilágosítás megtagadására a jogszabályok mely rendelkezése alapján került sor. A Játékos a jogainak megsértése esetén bírósághoz is fordulhat, amely az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, de a per – a Játékos választása szerint – a Játékos lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Azt, hogy az Adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.
Bármilyen, adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel közvetlenül a Lebonyolító adatfeldolgozónak e-mailben az adatkezeles@maxxonreklam.hu e-mail címen, vagy postai levél útján a 2120 Dunakeszi, Pf. 12. címen megteheti.
A Játékos az Adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is fordulhat.
A személyes adatokkal kapcsolatos adatvédelmi jogokat és jogorvoslati lehetőségeket, és ezzel kapcsolatban a GDPR vonatkozó rendelkezéseit és korlátozásait részletesen a Szervező adatkezelési tájékoztatója és a GDPR tartalmazza (így különösen a GDPR 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 77., 78., 79. és 82. cikkei).